A Te otthonod a Mi sikerünk!

10 százalékos önerő 2024-ben - Megéri-e kihasználni az új lakáshitel lehetőséget?

Az ingatlanpiacon 2024-ben jelentős változás állt be, amely különösen a fiatalok számára hozhat előnyöket. A tavalyi évben bevezetett jogszabály alapján már 10% önerő is elegendő lehet a lakásvásárláshoz. De kik azok, akik ezt a lehetőséget igénybe vehetik?

  • Először is, a hitelfelvétel korhatárhoz kötött: a hiteligénylők 41. életévüket még nem tölthették be. Fontos, hogy ez az adóstársakra is vonatkozik.
  • Továbbá, az igénylőknek nem lehet és korábban sem lehetett 50%-ot meghaladó tulajdonrészük másik ingatlanban. Egy kivétel van: ha a szülők közül az egyik elhunyt, a gyermek örökölhet, de a másik szülőnek haszonélvezeti joga marad.

A lehetőség egyedülállók számára is nyitott, valamint azoknak a pároknak is, akik nem házasok, így adóstársakként vesznek részt a hitelfelvételben. Fontos megjegyezni, hogy ez alapesetben piaci hitel, tehát nem kamattámogatott, bár CSOK Plusz igénybevétele is lehetséges, amennyiben az annak szabályainak megfelelnek.

A konstrukció kifejezetten a fiatalok első lakásvásárlását segíti elő.

A hitel lehetősége főleg azoknak szól, akik jelenleg bérlakásban élnek, vagy szüleik otthonából szeretnének különköltözni.Nézzünk kettő példát.

  1. Az egyik egy 30 millió forintos garzonlakás, egyedülálló fiatal veszi meg:
  • 3 millió forint önerő szükséges.
  • 27 millió forint hitel.
  • A minimális nettó fizetés körülbelül 500.000 forint (bankonként változó).
  • Törlesztőrészletek: 20 évre körülbelül 200.000 forint, 30 évre körülbelül 170.000 forint.

Egy garzonlakás bérlése minimum 150.000 forint, így a 30 éves hitel törlesztőrészlete nagyjából megegyezik ezzel. Általában ilyen első lakást 5-7 évig tartanak meg a fiatalok, mivel ez családalapításra nem alkalmas. Ezért a hosszabb futamidő és kisebb törlesztőrészlet előnyösebb lehet.

 

  1. Ez a példa egy 50 millió forintos nagyobb, 2-3 szobás lakásra vonatkozik (Panel lakás esetén ez még olcsóbb is lehet). Ilyen lakást már általában párok választanak, összeköltözők, nem biztos, hogy még házasodni kívánnak:
  • 5 millió forint önerő szükséges
  • 45 millió forint hitel
  • A minimális nettó fizetés körülbelül 700.000 forint (bankonként változó)
  • Törlesztőrészletek: 20 évre körülbelül 330.000 forint, 30 évre körülbelül 280.000 forint.

Egy 2-3 szobás lakás bérlése (tégla esetében 2 szoba, panel esetében 3 szoba, amelynek értéke 50 millió forint) kb. 250.000 forint, így a 30 éves hitel törlesztőrészlete nagyjából ugyancsak megegyezik ezzel.

Egy ilyen első lakást 7-10 évig tartanak meg a fiatalok maximum, ezért a hosszabb futamidő és kisebb törlesztőrészlet itt is előnyösebb lehet.

Minden körülmény mellett megadja a bank a 10%-os önerőt?

Sajnos ez így nem igaz. A jogszabály lehetővé teszi, ehhez ad bizonyos követelményeket, de nem kötelező a bankok részére. Ugyanazok a hitelszabályok vonatkoznak ezen hitelre is, amelyek minden más piaci lakáshitelre, pl. a nettó jövedelem max. 50%-át lehet hiteltörlesztésre fordítani. Minden bank más és más gyakorlatot fog kialakítani, érdemes körbe nézni, és hiteles szakértőt megkérdezni.

Az elérhető otthonteremtés a fiataloknak

A 10%-os önerő bevezetése a lakásvásárlás terén jelentős változást hozhat a fiatalok számára, lehetővé téve számukra, hogy saját otthonba költözzenek, még ha magasabb hitelösszeget is kell felvenniük. Minden hitelintézet fix kamatozással ad hitelt, így kiszámítható, nincs benne kamat kockázat. Amennyiben a kamatok lejjebb mennek, érdemes kiváltani majd ezt a hitelt egy olcsóbb, kedvezőbbre, erre bármikor lehetősége lesz a hitelfelvevőnek.

A lakásvásárlás egyfajta befektetés a jövőbe, hiszen a bérleti díjak helyett saját ingatlanukba fektetik pénzüket. Persze az ilyen jellegű hitelfelvétel leginkább azoknak ajánlott, akik stabil jövedelemmel rendelkeznek és képesek kezelni a hosszú távú kötelezettségeket.

Ha a 10%-os önerő részletesebben érdekel, itt található a jogszabály: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/2de6327f30d9fa3a692469aebc2cd2e7cd196f39/megtekintes